Badarország

Érdekes cikk került a kezembe: Kis János "Az összetorlódott idő" c. cikke az Élet és Irodalom 2007/51. számában. A volt liberális politikus szerző a jelenlegi belpolitikai helyzet elemzése kapcsán a múltból hozott anakronisztikus világképeket is elemzi. A teljes cikk itt olvasható.

A baloldal politikai öröksége (marxizmus stb.) mára igencsak megkopott. A baloldaliságból elsősorban a társadalmi egyenlőség eszméje maradt meg. A vállalkozásban a közérdek ellenségét, az államban a közjó letéteményesét látják. Az államra nem mint bürökratikus vagy elnyomó szervezetre, hanem mint gondoskodó gyámra tekintenek. A baloldal politikai identitásának ma is része, hogy a régi rend ma is vállalható, úgy véli, a pártállam minden hibájával együtt a közérdek szolgája volt. Hogy Kádárék a legjobbat hozták ki abból, amit a Szovjetunió megengedett Magyarországnak. Maga a rendszerváltás is tulajdonképpen a Kádári béke világának eredménye. Csakhogy ez a kép nem számol a Rákosi után is tovább élő elnyomás tényével, a derékba tört életek sokaságával, a megfigyeltek százezreivel, és a megfélemlített hívő emberekkel. A rendszerváltáskor a gazdasági átalakulást az MSZMP, míg hatalmon volt, irányítása alatt tarthatta (gondoljunk például az 1988-as adóreformra). A politikai átalakulást viszont nem tudta ellenőrizni, csak "lekövetni". Törvény született a gyülekezés szabadságáról, de csak akkor, amikor már rendszeresek voltak a tüntetések Budapest utcáin. Elismerte a szabad pártalakítás lehetőségét, de csak akkor, amikor már színen voltak a rendszerváltás pártjai. Beleegyezett az 1956-os áldozatok újratemetésébe, de csak akkor, amikor a Történelmi Igazságtétel Bizottsága már nyilvános újratemetést szorgalmazott. A Nagy Imre-temetés (benne Orbán beszédédével) éles fényt vetett a rendszer titkára: hogy árulás és vér közepette született meg. A rendszerváltást tehát a baloldal tudomásul vette, de nem vezette, ezért nem is érezte igazán sajátjának. Új lendületet a rendszerváltás után kaptak: ahogyan a jobboldal (egy része) újra felfedezte antiszemita örökségét, a baloldalon új erőre kapott a rasszizmus elleni küzdelem. Ám ez egyben az önfelmentés eszközévé is vált: a baloldal így azt mondhatja magának, hogy ő a modern Magyarországot képviselte a félfeudális Magyarországgal szemben. Így aztán nem lett elég nagy a botrány Horn múltja felett sem, és Medgyessy múltja felett sem. Gyurcsány volt az első ember az MSZP-ben, aki nyilvánosan kimondta, hogy a baloldalnak választania kell Nagy Imre és Kádár között, hogy fenntartás nélkül kell elfogadni a 89-90-es rendszerváltást, és hogy a kapitalizmus rendszere nem relativizálható, annak keretein belül kell gondolkodni. Hogy mégsem úgy fogunk rá emlékezni, mint a "magyar Tony Blair"-re, az az öszödi beszéd miatt van. 2006-ban a koalíció szépeket ígért, majd megszorításokat hozott. A választók úgy érezték, hogy becsapták őket - és az öszödi beszéd ezt nyíltan ki is mondta. De nem a nyilvánosság előtt. A nyilvánosság elé csak hónapokkal később szivárgott ki a beszéd. Gyurcsány aznap vágott bele a reformokba, amikor a tekintélye elillant. Akiket magával akart ragadni, ma azokkal sodródik.

A jobboldal szemében a gulyás-szocializmusról nosztalgiázó baloldal a kommunista totalitarizmust folytatja. A jobboldali ideológia hívei kiemelt fontosságúnak tartják, hogy ők magyarok: ez alatt nem csak állampolgársukat értik, de olyanoktól is megkülönböztetik magukat, akik szintén magyarok. (!) A 30-as évektől a politikai mező felosztásának a Trianon okozta sérelem adott politikai tartalmat, és a keresztény-nemzeti jobboldal akkor a területi igényeit a Szent Koronához fűződő történelmi jogokra, valamint a "magyar kultúrfölény"-re alapozta - e szerint a környező népeket a magyarság hivatott civilizálni. A "nemzetvesztő"-ket (akkor ez a Károlyi és Jászi nevével fémjelzett oldalt jelentette) idegen eszmék és érdekek képviselőiként tüntette föl, ebbe a gondolatba keverve bele a bankároktól, a nagytőkétől való félelmét. Az ellentétes politikai oldal ellenében határozták meg magukat, de a hungarista mozgalom felé nem voltak ennyire zártak. A zsidótörvényeket Horthy parlamentje hozta, és az ő csendőrsége szolgáltatott ki Eichmann-nak több százezer magyar zsidót. Ez a rendszer a második világháborúval együtt elbukott. Ilyenkor normális esetben az önvizsgálat, a konklúziók levonása következik. Erre azonban a kommusta hatalomátvétel esélyt sem adott. A politikai jobboldal gyakorlatilag évtizedekre megszűnt létezni - még az 1956-os forradalom sem írható le a hazai jobb- és baloldal küzdelmeként. Aztán jött a rendszerváltás, és az új jobboldal úgy kellett, hogy színre lépjen, hogy 1945 óta nem volt történelmi múltja. Így a politikai küzdelmekhez és a politikai mező felosztásához a fogalmakat nem meríthette máshonnan, mint a Horthy-korszakból. Innen vette, hogy hazánkban "nemzeti" és "nemzetvesztő" oldalak küzdenek egymással, innen él tovább a Trianon okozta sérelem, amelyet még mindig nyílt sebként él meg, innen örökölt a kapitalizmussal (nagytőkével, versennyel, piaccal) kapcsolatos idegenkedést, és az antiszemitizmus el nem vetését is. És végül örökbe kapta a szélsőjobbal szembeni ambivalenciát is: nem azokkal érez közösséget, akik a nyilas jelmezben masírozókban felismerik a nácit, hanem azokkal, akik kitérnek az elhatárolódás elől.  A jobboldal számára az önmagával, a múltjával való szembenézés ideje az 1994-es választási vereséget követően jöhetett volna el. Ám, részben mivel egyben pártcsere (MDF bukása, majd a Fidesz felemelkedése) is lezajlott a jobboldalon, részben mivel Orbán Viktornak akkoriban látványosan azonosulnia kellett minden jobboldalisággal ahhoz, hogy a volt liberális politikus imázsát nemzeti, jobboldali imázsra cserélhesse, a szembenézés elmaradt. A mai Orbán politikájában egyre több a piacellenes, a tőkeellenes elem. Választási stratégiájának mindig része a jobboldal felé kikacsintás, a velük (is) történő együttműködés. Kihasználja, hogy a jobboldalt nem választja el éles határ a szélsőjobbtól, és nem segít ezen határok meghúzásában.

A jobb- és a baloldal tehát egyaránt terhes múltat cipel magával rossz örökségeként. A szembenézés a saját oldal múltjának sötét elemeivel eddig elmaradt - de bármikor elkezdhető. A nagy pártok vezetőinek felelőssége, hogy híveiket átvezessék a modern demokráciába. Mire volna szükség? A saját oldal iránti kritikusabb mondatokra. Hogy mi az, amit a másik oldaltól való félelem nem igazolhat. Több empátia kellene a másik oldal véleménye iránt. Közös nevezőt kell kialakítani. 

A hajó még nem ment el.